"Sokszor olyan elkeseredett vagyok,de majd változik. Remélem." Idézet "egy anyuka" leveléből, akit nagyon kedvelek és akivel nem rég vettem fel újra a kapcsolatot. És arra gondoltam, hogy végre egy ŐSZINTE mondat. Amellett, hogy természetesen megpróbálok a tőlem telhető módon segíteni neki, és egyáltalán nem boldogít, hogy gondjai vannak, az jutott eszembe, hogy mennyire elegem van a sok "nagyon jó baba-anyukából". Akik széles mosollyal az arcukon mesélik, hogy a gyermekük már az első naptól kezdve átalussza az éjszakát, sosem sír, mindent megeszik, a kiságyban alszik és természetesen másik szobában, sosem volt még beteg és sosem hisztizik... Nagyon elegem van belőlük, mert nem mondanak igazat, és nem értem, hogy miért. Épp a minap futottam bele abba, hogy anyuka rendületlenül bizonygatja nekem az utcán, hogy milyen mintababa az övé, aztán pár perc múlva találkozom az apukával is, aki fáradtan meséli, hogy mekkora hisztit le szokott vágni a gyerek esténként és őrületesen üvölt olyankor... Kellemetlen. Nem nekem, hanem "anyának"...
Hisz úgy gondolom, teljesen normális, ha néha úgy érezzük, hogy ELÉG! Hogy most fogyott el a türelmünk, hogy most vagyunk már olyan fáradtak és kialvatlanok, hogy azt kívánjuk, bárcsak lenne a gyereken egy kikapcsoló gomb... Tudom, tudom, hogy nincs... Én ne tudnám! :) De ha valami segíthet, akkor az épp a hasonszőrű anyukákkal való beszélgetés... Emlékszem, mennyire megnyugodtam, amikor a barátnőm, akinek már jóval idősebb gyerekei vannak, elmesélte, hogy hányszor nem aludt, hányszor volt beteg a gyerek, hányszor nem volt hajlandó enni, és hányszor kellett jó erősen összeszorítania a fogát, mert már ELÉG VOLT! Mert úgy éreztem: nem vagyok egyedül.
Meg eszembe jut egy film is, amiben "apa" a játszótéri padon ülve - miközben a fia épp a homokot eszi - mesél a mellette ülő férfinak a gyereknevelés nehézségeiről. "És amikor már azt képzeled, hogy ez SZÖRNYŰ, akkor mindig jön valami, ami csodaszép, amikor rád mosolyog, amikor azt mondja szeret, amikor átkarol... és aztán megint SZÖRNYŰ, SZÖRNYŰ, SZÖRNYŰ, SZÖRNYŰ...." :)
Nem hiszem, hogy rosszabb anyák lennénk attól, hogy bevalljuk, hogy van, amikor nehéz, sőt van, amikor szörnyű...:)
És akkor egyúttal én is bevallom, hogy a "kiságy-projekt" bedőlni látszik... Két napja a Csöpet átkéri magát közénk, a nagy ágyba... De... szerintem ez legyen a legnagyobb probléma egész életünkben...:)
Na jó, térjünk rá a mai napra egy pár kép erejéig...:) Gádoros, grillparty...
Szép napot!
