Igen, tudom..., már megint eltelt egy hónap, mióta írtam... Hogy szalad az idő! És mennyi minden történt!
Folytatva a büszke anyuka bejegyzések sorát először a kisfiam szókincsével kérkednék egy picit. Június 26-án jegyeztem be a következőt Milán kézzel írott babanaplójába: "Megnéztük, mekkora lehet ma fiunk szókincse, megpróbáltuk összeszedni az általa már kimondott és használt szavakat. Nyilván nem jutott eszünkbe mindegyik, de nagyjából a következőket mondja: ételhordó, kulcs, kocsi, pogácsa, torony, tó, busz, kanyar, óriás, kukuríkú, kakas, rádió, egy, kettő, három, bicikli, baba, lábbal, kattog, hab, tojás, kád, tus, Bogyó, letört, légycsapó, alma, almalé, apa, anya, mama, papa, Kriszti, Laci, Brigi, Emő, Móni, nyuszi, kacsa, mese, kockás, finom, kuka, kutya, kukába, autó, cica, motor, bácsi, néni, kavics, mos, mozdony, tűzoltó, kalap, popó, kuki, bekeni, telefon, kávé, ki, be, le, tátába, Dorottya, hahó, teherautó, kukásautó, rendőrautó, kupak, kaka, kártya, lufi, gyógyszer, elgurul, hinta, keze, galamb, homok, oké, kér, kapod, teteje, kerék, virág, cumi, tea, labda, másik, párna, semmi, zokni, gomb... És már van néhány mondatszerűség is: motor eldőlt, autó dudál, bácsi kopog, porszívó alszik, nem kell, az angyalát, úgy ni..."
Akármerről nézem, ez bizony egy körülbelül százszavas szókincs, 16 hónapos korában!!! És fiú! Már hogyne lennék büszke rá, hisz sok helyen azt olvastam, hogy az teljesen normás, ha ekkora szókincse a piciknek csak két éves koruk után van, főleg, ha fiúk.
Ma már persze még sokkal több szót mond, amit már felsorolni is lehetetlen. Az egyik kedvencem a légkondi, aminek már a számát is megmondja, ha egy, kettő vagy három van belőle egy épületen. Vagy a Zaporozsec, amit az egyik nagynénjétől tanult meg a hétvégén, és azóta is lelkesen ismétli. (Köszi, Médi!)
Most egyébként eljött az "apa is", "anya is" korszak, azaz ha valamit ő csinál, és az neki tetszik, akkor azt apának és anyának is csinálni kell. Így ültetett le minket a lépcsőre a kismedence szélére Gyopároson. Csüccs, (majd leült), apa is... (megvárta, hogy az apja is mellé csücsüljön), anya is (és én is odacsücsültem). Így üldögéltünk ott egymás mellett, mint három ázott veréb, de hiszem, mi voltunk a legboldogabbak...
Nagyon szeret rajzolni is, és épp tegnap vettük észre, hogy tökéletesen tartja a kezében a ceruzát. Ilyenkor még marokra szokták fogni a gyerekek, jó sok ideig. Milán pedig..., holott senki sem mutatta neki:) (Mondjuk elég sokat látja az anyjától...)
A víz mell
ett felfedeztük magunknak a homokozót is, bár csak óvatosan. Mindent csak óvatosan. Nem egy "berontok a kellős közepébe mindennek" gyerek az biztos, mindent háromszor meggondol. Kivéve, ha álmos... Akkor aztán esik óriásikat, van sírás, virnyákolás, "NEM KELL" és a társai...
És szerencsére most éppen jól eszik. Nem tömjük, szól, ha éhes ("konyhába") és azt eszi, amit mi. Házhoz rendelünk két adag menzakaját, és abból eszik ő is. Tegnap például zöldborsólevest evett rizses hússal:) Meg egy kis csokit...:)
Most gyorsan elbúcsúzom, megyek érte anyuékhoz!
