A mai nap nagyon fárasztó volt, de lassan vége lesz. Tegnap óta (mivel már sajnos szinte egyáltalán nem szoptatom Milánt) visszatértem a kávéhoz, ami azt jelenti, hogy szinte le sem lehet lőni. Egyfolytában rohangálok ide-oda a lakásban, és mosok, takarítok, teregetek, vasalok, mosogatok... Egyszerűen nem bírom abbahagyni...:) Milánt természetesen mindenhova viszem magammal a hordozóban, és már elég szépen elnézelődik. Az is előfordul, hogy egy házimunkát szünet nélkül végig tudok csinálni, azaz nem kell megállnom teáztatni, etetni, játszani vagy egyszerűen csak felvenni Milut. Pedig ma vendégeink is voltak, két volt tanítványom. Több mint egy órát maradtak, és elájultak Milántól...:) Jó volt látni őket, Milu sem sírt, csak figyelgette a csajszikat. Elég hamar kezdi, de... nagyon helyes, így is kell:) Kaptunk előkét, rágókát, csokikát.... Mondjuk a csokikával várni kell, mert már három napja szigorú diétára kényszerítettem magam. Ennek igen egyszerű oka van: nincs pénzem új ruhákra, bele kell férnem azokba, amiket a terhességem előtt hordtam, de SÜRGŐSEN! Azaz nincs kenyér, nincs péksüti, süti, cukros üdítő... Reggelire joghurt, gyümölcs, az ebéd normális de természetesen süti és kenyér nélkül, vacsira gyümölcs. Nem tűnik túl drasztikusnak, de a nap végére - főleg, ha sokat rohangálok - farkaséhes vagyok. De ez már bevált máskor is. Majd csak túl leszek az első pár napon, utána már nem nehéz. Jó éjt!
Tegnap nem tudtam írni, semmi időm sem volt. Látogatóink is voltak, a keresztszülők: a nővérem és a férje. Megint rácsodálkoztak a csöppségre, és egyszerre közölték, hogy egyértelműen az apjára hasonlít... Érdekes, amióta azt hangoztatja a család, hogy egyre szebb ez a gyerek, már mindenki szerint a páromra hasonlít... Ebből inkább nem vonnék le messze menő következtetéseket:) Ma Milu11 hetes, egyfolytában a kezét nézegeti, szájába veszi. Egyre többször "beszél", elnyújtja a magánhangzókat, mosolyog, és ma már végre kétszer is kakilt. Hátha bejön ez az új tápszer.
Este csak egyszer ébredt fel, négykor, aztán pedig csak hét órakor. Úgyhogy tudtam egy kicsit pihenni. Bár csak másodjára aludt vissza négy után, mert fájt a hasa. De aztán tudtunk aludni. Most érkeztünk vissza a közös sétából, és ma vettem ki először Milut a babakocsiból út közben. A kezemben vittem, és mindenre rácsodálkozott, nagy kerek szemekkel nézegette a fákat, az embereket, mindent... Hihetetlenül aranyos volt...:) Ezt sokszor meg kell ismételnünk. Remélem, egész életében ilyen érdeklődő lesz.
