Ma van anyukám születés-névnapja, mivel Márta napon született a kis Márta:) Boldog szüli-névnapot!
Most megint megkönyörültünk apán, ő még az igazak álmát alussza a másik szobában hétig, mi pedig már fent vagyunk. A mai éjszaka nem volt olyan durva, mint az előzőek. Most is felkelt a tündérem éjfélkor, hogy egyen, de sajnos nem volt mit... Ugyanis elfelejtettük betenni a tápot a hűtőbe:( Nem volt egyszerű elmagyarázni neki, hogy sajna negyed órát várnia kell így éjféltájt farkaséhesen, mert fel kell forralni a vizet, annak le kell hűlnie, majd össze kell keverni a porral, és már készen is lesz... De valahogy kibírta. Aztán - persze már a mi ágyunkban - aludt négyig, amikor is megkapta a következő adag vacsit, majd hatkor végleg felkelt.
Tegnap egyébként voltunk a fül-orr-gégészeten, mert úgy láttuk, hogy néha kapkod a füléhez. Jól megijedtünk, úgyhogy gyorsan kértem időpontot az SZTK-ban. Természetesen több mint egy hetet kellett volna várni..., röhej az egész. Addig simán meghalhatsz, ha tényleg nagy a baj. Úgyhogy anyósommal bevittük tegnap, beszéltem az asszisztens nővel, és - mivel rendes volt - fél óra múlva bemehettünk soron kívül. Azt hiszem, kezdek igazi anyatigrissé változni:)
Szerencsére semmi baja nincs a fülének, de ez kellett ahhoz, hogy megnyugodjunk. Na meg Milánt sem viselte meg túlzottan, végig azon mesterkedett, hogy hogyan tudná leszedni azt a fura lyukas csillogó tükröt a doktornő fejéről...