Tegnap este elszöktem Milu mellől, és elmentem a 12.C bankettjére. Apa és fia egymás mellett szuszogtak az ágyon... Már út közben éreztem, hogy valami nem stimmel, akkor még ritka rohamokban rám tört a gyomorfájás. Este 11-kor értem haza, és már a kezeim és a lábaim is fájtak rendesen, a lázmérő pedig 38 fokot mutatott... Már megint valami vírus... Most is itthon ülök egyedül, anyukámékat megkértem, hogy vigyék el délután Milánt, mert annyira gyenge vagyok, hogy felemelni sem tudom:) Megígértem a Csöpetnek, hogy mire hazaér, meggyógyulok, hát... Fél óra múlva itt lesz, aludtam 4 órát, de semmi. A gyomrom ugyanannyira fáj, a lázcsillapítót most vettem be... Arról ne is beszéljünk, hogy ma mentünk volna a barátnőimmel és azok gyerekeivel először a strandra. Tegnap még fürdőruhát is vettem magamnak, hogy ne a százévesben égessem a gyerekemet... Mondjuk Norbi szerint ez is százévesnek néz ki, de mindegy...:)
És hát nem mentünk, gyanítom, ugyanez lesz a helyzet a holnapi szalonnasütéssel is. Hogy enni nem ehetek, az egészen biztos. A leg
jobban viszont az aggaszt, hogy nehogy a kisfiam is elkapja.
Milán, aki itt a képen éppen Bogyó és Babócát néz a monitoron. Ez a kedvenc helye. Ha úgy dönt, hogy mesét szeretne nézni - és szerencsére egyre többször dönt úgy - , akkor közli, hogy "mese", és már mászik is fel a helyére. Bogyó és Babóca-fanok lettünk. Először könyvben kaptunk meg két részt, aztán mi magunk vettünk még hozzá három könyvet. Minden este azokból kell mesélnem neki, ő maga választja ki, hogy melyiket:) A párommal általában szerepeket választunk magunknak, hogy izgalmasabb legyen, mert valljuk be őszintén, hogy már így a kétszázadik olvasásra néha uncsi... Általában ő Bogyó, én vagyok Babóca. Milu pedig ül köztünk az ágyon, és mosolyogva kapdossa a fejét, hogy most anya beszél, most meg apa, most megint anya...
Nagyon jó ötlet volt ez a meseolvasás. Már pár hónapos korától olvasok neki mesét. Persze először a füle botját sem mozdította, még csak a hang irányába sem volt hajlandó fordulni. De - szerencsére - ez nem vette el a kedvem, tartottam magam a szokáshoz, minden este megkapta a a meséjét. Aztán - amikor jöttek az első szavak - , azt vettük észre, hogy már ő maga mondja előre, hogy Babóca almát kap majd ajándékba... És mindezt persze úgy közölte, hogy épp másfele kalandozott a figyelme, vagy legalábbis azt hittük... Ma pedig simán végigüli a meséket, már nekem kell könyörögnöm a negyedik-ötödik után, hogy mára már elég lesz...:) És ez nagyon jó...
