Kicsi Milán

Kicsi Milán 12 hetes és három napos. Igazából holnapután lesz három hónapos. Már várom ezt a napot, mivel én rögeszmésen betartom a picivel kapcsolatos szabályokat, és sok minden csak három hónapos kortól lehetséges. Például végre fürdethetek a kedvenc fürdetőmmel, és használhatom a kedvenc baba testápolót: végre megmasszírozhatom vele Pindit lefekvés előtt. Kibonthatom a korábban tévedésből megvett kéz- és arctisztító kendőt, mert az is csak három hónapos kortól használható, valamint az alvós és játszócumit. Nem beszélve a cumisüveg cumijáról, hisz azt is most cserélhetem le nagyobbra. Az élet apró örömei, igaz? :)
Pindúr szépen fejlődik: már többször is két kézzel megfogta a kis állatkertes könyvét. Tudjátok, az az úszógumianyagból készült kis párnás könyv csipogóval. Imádja, percekig elnézegeti a kis tigrist, nem beszélve a zebráról:) Nyúl érte, bár még kissé koordinálatlanul hadonász, szigorú fejet vágva, és közben mondja a magáét, majd végre betömi a szájába.
Ma már voltunk sétálni délelőtt két órát, aztán ebéd, majd apa leváltott, alhattam két órát a másik szobában újonnan felfújt matracunkon. Most alszik egy picit, aztán indulunk kenguruzni, azaz belepasszírozom a kenguru hordozóba, és irány a város, a nézelődés és (reméljük) az alvás.
És persze most is meg a Szívek szállodája. Már a harmadik évad közepén tartok, pihentet, egyszerű, vicces, és bármit lehet mellette csinálni:)

Hú, de régóta nem írtam... Itt az idő. Már amennyit Milán engedélyez:) A fotelben szunnyadozik a hordozóban, míg én pötyögök a gépen, a párom a másik szobában fekszik a padlószőnyegen, mert rendkívül fáj a dereka. Volt már orvosnál is, hívtunk masszőrt, szerdáig táppénzen van. Tényleg nincs jól. Én meg ápolgatom a két fiút:)
Ma Milán 12 hetes és egy napos, három napja már nem babakocsival megyünk le sétálni, hanem a kenguru hordozóban. Úgy tűnik, szereti. Eddig mindig elaludt, miután "kinézelődte magát".
Rendeltem 10 leporellós könyvet Pindinek, köztük az Altatót, Családi kört..., az előbb végignéztem Milivel a képeket, felolvastam a verseket, s úgy tűnik, a képek már lekötik. Nagyon színes könyvek, erős kontúrokkal. Tudom, hogy a sztori még korai az ilyen kicsikének, de a képek jóknak tűnnek. Hosszasan beszél is hozzájuk:)
Megrendeltem egy karikás hordozókendőt is, az még nem érkezett meg. Majd ha kipróbáltam, beszámolok a tapasztalatokról.

Ma Milu 11 hetes és két napos.
Itt alszik az ölemben, elég nehéz egy ujjal gépelni, de megpróbálom. Tegnap felfedeztem magunknak Gryllus Vilmos Biciklizős lemezét. Azóta már meghallgattuk Miluval az összes dalt a lemezről, a szövegét igyekszem megtanulni, nagyon jók! Eddig is tudtam, hogy jó, csak most már más szemmel, a szülő szemével nézve még jobb. Rendkívül gazdag a szókincse a daloknak, és rengeteg hasznos ismeretet tartalmaz a piciknek.
Ma délelőtt is énekeltem neki, úgy tűnik, tetszik Pindinek...
Ti mit ajánlotok hallgatásra?  Vagy már mesélni is szoktatok?

A mai nap nagyon fárasztó volt, de lassan vége lesz. Tegnap óta (mivel már sajnos szinte egyáltalán nem szoptatom Milánt) visszatértem a kávéhoz, ami azt jelenti, hogy szinte le sem lehet lőni. Egyfolytában rohangálok ide-oda a lakásban, és mosok, takarítok, teregetek, vasalok, mosogatok... Egyszerűen nem bírom abbahagyni...:) Milánt természetesen mindenhova viszem magammal a hordozóban, és már elég szépen elnézelődik. Az is előfordul, hogy egy házimunkát szünet nélkül végig tudok csinálni, azaz nem kell megállnom teáztatni, etetni, játszani vagy egyszerűen csak felvenni Milut. Pedig ma vendégeink is voltak, két volt tanítványom. Több mint egy órát maradtak, és elájultak Milántól...:) Jó volt látni őket, Milu sem sírt, csak figyelgette a csajszikat. Elég hamar kezdi, de... nagyon helyes, így is kell:) Kaptunk előkét, rágókát, csokikát.... Mondjuk a csokikával várni kell, mert már három napja szigorú diétára kényszerítettem magam. Ennek igen egyszerű oka van: nincs pénzem új ruhákra, bele kell férnem azokba, amiket a terhességem előtt hordtam, de SÜRGŐSEN! Azaz nincs kenyér, nincs péksüti, süti, cukros üdítő... Reggelire joghurt, gyümölcs, az ebéd normális de természetesen süti és kenyér nélkül, vacsira gyümölcs. Nem tűnik túl drasztikusnak, de a nap végére - főleg, ha sokat rohangálok - farkaséhes vagyok. De ez már bevált máskor is. Majd csak túl leszek az első pár napon, utána már nem nehéz. Jó éjt!

Tegnap nem tudtam írni, semmi időm sem volt. Látogatóink is voltak, a keresztszülők: a nővérem és a férje. Megint rácsodálkoztak a csöppségre, és egyszerre közölték, hogy egyértelműen az apjára hasonlít... Érdekes, amióta azt hangoztatja a család, hogy egyre szebb ez a gyerek, már mindenki szerint a páromra hasonlít... Ebből inkább nem vonnék le messze menő következtetéseket:) Ma Milu11 hetes, egyfolytában a kezét nézegeti, szájába veszi. Egyre többször "beszél", elnyújtja a magánhangzókat, mosolyog, és ma már végre kétszer is kakilt. Hátha bejön ez az új tápszer.

Este csak egyszer ébredt fel, négykor, aztán pedig csak hét órakor. Úgyhogy tudtam egy kicsit pihenni. Bár csak másodjára aludt vissza négy után, mert fájt a hasa. De aztán tudtunk aludni. Most érkeztünk vissza a közös sétából, és ma vettem ki először Milut a babakocsiból út közben. A kezemben vittem, és mindenre rácsodálkozott, nagy kerek szemekkel nézegette a fákat, az embereket, mindent... Hihetetlenül aranyos volt...:) Ezt sokszor meg kell ismételnünk. Remélem, egész életében ilyen érdeklődő lesz.

Ma volt egy hihetetlen nagy találmányom: ha nagyobb cuclira váltunk a cumisüvegen, akkor hamarabb megeszi Milu a tápot, és nem alszik el rajta, ahogy szokott. Beruháztam egy AVENT hihetetlenül drága cumisüvegbe és egy AVENT hihetetlenül drága cucliskészletbe, amin állítani lehet, hogy mennyire jöjjön belőle a tej. Milu visított végig, gyűlölte az új cuclit, a fele melléfolyt, majd kihányta az egészet. Azt hiszem, rossz ötlet volt. Hol rontottam el...?

Ma Milu két hónapos és 15 napos! És még mindig gyönyörű!!!:) Ma voltunk a szokásos kétheti orvosi vizsgálaton és mérésen, most Pindi 6 kg 30 dkg. Két hét alatt 50 dkg-ot hízott, ami jónak számít. Kíváncsi voltam a hosszára is... Nos, két hete 63 cm volt, most meg 61... Érdekes... A védőnő zavartan elmosolyodott, majd közölte, hogy végül is lehet, hogy előzőleg rosszul mérte... Na mindegy, remélem, nem ment össze...:)

Ezenkívül megkapta a rota vírus elleni oltást is, ami "csak" 18.000ft volt, és négy hét múlva kell egy újabb, ami megint ugyanannyi... 36.000ft... Ráadásul nekem kellett a kezemben tartani, amíg a doktornő befecskendezte a szájába a oltást, és nekem kellett egy kiskanállal visszakanalazni, amit kiköp... Na, erről nem volt szó... Majd közölte a dokinéni, hogy ne nagyon mozgassam a gyereket, mert kihányhatja... Értitek..., kihányhatja a 18.000 ft-os oltást... Csak meresztgettem a szememet, és majdnem kimondtam hangosan, amit gondolok, de - mivel ott volt anyukám, aki intőn rám nézett - visszanyeltem a szavakat. Most itthon vagyunk apával, "este van, este van, ki ki nyugalomba" al Arany János... Vigyázzatok magatokra!

Milu itt alszik mellettem. Gyönyörű... Néha (na jó, gyakran) csak úgy elnézegetem, és könny szökik a szemembe. Szeretném, ha nagyon, nagyon boldog lenne. És nagyon sokáig szeretnék vigyázni rá. A ma délelőtt nagyon jól telt. Most apa pihent a másik szobában, és én voltam a csöppséggel. Most dolgoznom kell, aztán apa vigyáz rá, és megpróbálok én pihenni egy kicsit. Ha kipihent vagyok, sokkal türelmesebb vagyok a pindivel. Hazajöttek a sétából:) Több mint két órát tudtam pihenni, ez jót tett. De hiányoztak, már nem szívesen vagyok Milu nélkül. Nagyon féltem. Mi lesz akkor később????

Este fél kilenc van, borzasztóan elfáradtam. De végül is voltam már ennél rosszabbul is. A hétvégék valahogy fárasztóbbak, mint a hétköznapok. Hogy van ez? Pedig délelőtt segítségem is volt. Anyósom elvitte Milut sétálni, addig én a munkahelyemen voltam. Találkoztam végre a rég nem látott barátaimmal, sokat beszélgettünk, én persze mindenkinek megmutogattam a kisfiam képeit... És természetesen bezsebeltem a dicséreteket. Most apa kint süt nekünk valamit a konyhában. Azt hiszem, szerencsés vagyok. :) Jó éjt! 

Tegnap már volt "eredmény" a pelusban:) Mindenesetre ma már az új Milupa Komfort tápszert kapta Milán. Majd meglátjuk, lesz-e hatása, megszűnik-e a székrekedése. Ma délután apa vigyázott rá több órán keresztül, nagyon ügyes volt. Nem kívánhatnék jobbat magamnak. Nagyon büszke vagyok rá és a kisfiamra is. Szeretem őket. A világon a legjobban. Jó éjt, játszunk picit, hasra fordítom, hogy erősödjön a nyaka, aztán alvás (remélhetőleg).

Megint játszószőnyeg van, talán tudok egy picit írni... A császármetszés... Maga a műtét nem nagy szám, úgy értem, nem fájt egyáltalán, és még annyira kellemetlennek sem mondható. Betoltak a műtőbe, ahol TIZENKETTEN! vártak rám. Ekkor már kezdtem fontosnak érezni magam. Sajnos senki nem jöhetett be velem a műtőbe... Ez rossz volt. A párom és a nővérem egy külön (tévével is ellátott!!!) szobában várakozott rám, anyukám és az "anyósom" pedig a kórház folyosóján várták a híreket... Beadták az injekciót a gerincembe. Na az nem volt túl jó, de az altatóorvos - aki egy nagyon szimpatikus Kinga nevezetű doktornő volt - mindent elmagyarázott. Mindent elmondott, hogy mikor mi fog történni. Aztán amikor hatott az érzéstelenítő (két perc sem volt), elkezdődött a műtét. Egy nagy zöld paravánszerű valami miatt szerencsére nem láttam semmit az egészből. És - az altatóorvosnak hála - mégis tudtam, hol tartunk. Mikor vágnak fel, mikor emelik ki a picit, mikor vezetnek be egy csövet, hogy könnyebben ürüljön majd a lochia (az a véres váladék, ami a méh összehúzódásakor keletkezik, kb. hat hétig). Egyszer rosszul lettem, akkor szóltam, és gyorsan kaptam egy oxigénmaszkot és két ampullányi valamit (?), és minden rendbe jött. Mint utóbb kiderült, lement a pulzusom 50-re, ezért volt a baj. De minden megoldódott. A műtét nem tartott fél óránál tovább. A pindúrt rögtön megmutatták, majd kivitték lemérni, elvégezni a vizsgálatokat. Ott már az apja is kezébe vehette. És mindenki megnyugodhatott.

De a felépülés... Nos, az aztán kemény volt. Legalábbis nekem, aki nem bírom, ha tehetetlen vagyok, és ekkor bizony az vagy... Egy katéter és egy véres váladékot elvezető cső lógott belőlem, és infúzión keresztül kaptam oxitocint, hogy mihamarabb visszahúzódjon a méhem. De a legrosszabb az volt, hogy nem tudtam mozogni. De egyáltalán, sem az oldalamra fordulni, sem felülni. Csak másnap tudtam felkelni, akkor is csak segítséggel. A nővérke vitt el tusolni, mert egyedül nem ment... Ez biztosan mindenkivel így van, de én még sosem voltam ennyire kiszolgáltatott helyzetben, és valljuk be: FÁJT! A seb borzasztóan fájt. Ráadásul rengeteget kellett sétálni, hogy ne legyenek összenövések... Közben ott a pici melletted, de nem is nagyon tudsz felülni, hogy megszoptasd, na meg nincs is még tejed...

Ma voltunk a gyerekorvosnál, mert Milu nem kakilt már több mint két napja. Tiszta idegbeteg vagyok emiatt. Tápszert eszik, ezért elvileg minden nap kellene, hogy legyen valami a pelusban, de semmi. És ez a nehezen kakilás már két hete megy. A lázmérőzés általában használ, de mivel hozzá lehet szokni, most már nem akarom. Túl vagyunk a tornáztatáson, hassimogatáson, cukros kamillateán, a szirupos gyógyszeren, mindenen... Úgyhogy anyuval elvittük a doktornőhöz. Felírt egy másik tápszert neki, amit az egész városban nem lehet kapni, úgyhogy megrendeltem. Milupa komfort a neve, állítólag direkt ilyen esetekre találták ki. Valaki használta már ezt a tápszert? Vagy voltatok már hasonló helyzetben? Segítsetek, ha tudtok!!!! (Ja, és szélcsövünk is van már...) Előre is köszönöm, ha hozzászólsz. Üdv, idegen!:)

Sziasztok!

33 éves párkapcsolatban élő nő vagyok, azaz anyuka. A két hónapos Milán anyukája. Pontosabban két hónapos és kilenc napos. Ez az első blogom, igyekszem majd vezetni Milu fejlődéséről és az én dilemmáimról. Azért csak "igyekszem", mert ez a pindúr bizony rendkívül sokat van ébren. Nem sok időt hagy az írásra. De majd írok, ha épp alszik, vagy ha azon ritka pillanatok egyike van, amikor nyugodtan játszik a játszószőnyegén. Most például felébredt a gyöngyöm, pedig még el sem meséltem a születése körüli bonyodalmakat. Na sebaj, most mennem kell, hamarosan folytatom.

 Akkor amíg elindulunk sétálni, leírom a szülésem történetét. Persze biztosan mindenkinek megvan a maga sztorija. Ez érthető is, és nem is hiszem, hogy az enyém annyira rendkívüli lenne, de... A kórházban kétszer is ki voltam írva császármetszésre, mire a harmadikat már meg is csinálták. Ez talán azért ritka. Arról ne is beszéljünk, hogy az idegrendszeremet ez mennyire megviselte. Minden egyes alkalommal rákészülni idegileg, mindig elő is készítettek rendesen a műtétre, majd újra vissza a kórterembe. S hogy miért? Nagyon egyszerű. Milán szó szerint forgott a hasamban. Ülő pozícióban volt, ezért kiírták a császárt, majd a műtét reggelére befordult a helyére...:) Ezért törölték... És ezt kétszer... Már az egész osztály erről  beszélt... Én meg csak fogytam az idegességtől. Aztán elrendelték a császárt (harmadjára), de a főorvos nem egyezett bele mondván, hogy ne kapkodjunk, majd befordul magától, várjunk még. De aztán szerencsére meggondolta magát, én meg ekkor pont azt hittem, hogy megint megúszom... Jól be is reggeliztem, meg kellett ünnepelni az örömhírt, hogy mégsem vágnak fel így kora reggel...:) Nem beszélve arról, hogy kakaó volt cukros kaláccsal... Majd egy óra múlva se szó se beszéd egyszer csak jöttek értem, és mentünk a szülőszobába. Beindították hormonnal a szülést, hátha akkor beilleszkedik Milu feje a szülőcsatornába. Természetesen ez nem történt meg. Majd arra gondolva, hogy azért nem tud leereszkedni a kis feje, mert rátekeredett a köldökzsinór, elindították a császárt. Így született meg végül február 5-én 13 óra 24 perckor a kincsem, életem értelme. És tényleg rá volt csavarodva a köldökzsinór a pocijára és a lábára, de szerencsére semmi gáz nem volt.

Oké, most indulunk apa elé, lemegyünk sétálni. Igaz,esik az eső, de nem érdekel túlzottan:) Őt védi a kocsi, én meg majd elleszek valahogy. A legközelebbi alkalommal a császármetszésről írok. Ne ijedjetek meg, ha esetleg előtte álltok, nem volt semmi különös.